(Tartalma 21 éven aluliaknak nem ajánlott. A történet nem megtörtént eseményeken alapul, a helyszín és a szereplők kitaláltak, viszont termék megjelenítést nyomokban tartalmazhat!)
12 éves lehettem, mikor a viharsarokban nyaraltam. A falu strandján fociztunk a fiúkkal. Nagyon megéheztünk. Erre az egyik srác azt mondta menjünk el hozzájuk, a nővére nagyon jót főzött bizto ad belőle, nekünk is. Elmentünk négyen hozzájuk, a postán lakott a szüleivel és a nővérével, mert az apja volt a postamester. Mikor beléptünk a kicsi, de rusztikus konyhába, megcsapott a frissen főtt csirkepaprikás és az uborkasaláta illata, és a postamester lányának a világítóan szép szemének nézése.
Úgy hívták, h Mari.
Ő is egyből rám vetette csábos szemének izzóan sugárzó tekintetét. Én zavartan hozzáléptem, mélyen a szemébe néztem es elszántan bemutatkoztam. Abc józsi vagyok he, hát te kivagy virágszál?
A többiek csak falták a csirkepörköltöt, míg mi Marival egymás tekintetét faltuk mohón a konyha lócáján ülve. A fiúk jóllakottan elbúcsúztak, én ott maradtam az éhségtől kopogó szemekkel, és erősen dudorodó nadrággal. Mari törte meg a csendet...
Józsikám, akarod é megösmérni a postaraktárat, ottám rengeteg csomag van, levelek is. Hát hogy ne akartam vón, mindig is ez volt a vágyam, meg hogy egyszer lepecsételhessek egy levelet a postabélyegzővel... Itt tartottunk, amikor besötétedett és a holdvilág ezüstös fénye árasztotta el a levél és csomaghalmazt. Csend volt, én egy "vigyázat törékeny" feliratú csomagon ültem, Mari meg a mérlegen, amivel a csomagok súlyát mérték a feladási illeték megehatározása végett... A mérleg mutatója egyre jobban rezgett, ahogy a Mari izgett mozgott rajta gömbölyű farával. Tán mást is érzékelhetett a mérleg, mert mélyről jövő sóhajokat véltem hallani, meg cuppogó hangokat, de ez lehet csak képzeletem szüleménye volt.
Józsi pecsétel a postán
Mari könnyed mozdulattal feleállt a csomagmérlegről, kezét a tarkómra helyezte és lassan melléhez húzta a fejem. Én először levegőért kapkodtam, de miután sikerült a torkomból kiszabadítani mellbimbóját, egyre jobban éreztem magam. Így szólt hozzám: csináljunk úgy, mintha orvosnál lennél..., vetkőzz le.
Dr.Mari orvosnő
Én akkor orvost még csak az iskolában láttam, mikor beadta a bcg oltást. Miután nyár volt, csak egy jól átizzadt trikó, meg egy fürdőnaci volt rajtam. A trikót hamar levettem, de a gatyókánál már segített, hogy be ne akadjon a gatya korca ágaskodó fütyimbe. Gyengén alányúlt és óvatosan letolta a fürdőbugyit rólam. Ekkor már valami nagyon furcsa, de jó érzés töltötte el lágyékomat és hirtelen kitört a vulkán. A forró láva egy része ráspriccelt a mellére, meg a hasára. Közben ugyanis ő is levette az ingét, amit én nagyon furcsának találtam, mert az orvos még sosem vetkőzött le, amikor beoltott engem. Ő behunyta a szemét és keze mutatóujjával a fehér lávafolyamot törölgette lassan, ami a köldöke felé kezdett folyni. Ezt nagy élvezettel kente a nyelvére és hátrahajtott fejjel szopogatta le ujjáról. Másik kezével közben benyúlt szoknyája alá és aprókat sikoltozva olyat csinált amit én nem értettem. Én a megkönnyebbülés után, lihegve csak azt figyeltem mit csinálhat ő a combjai közt olyan hevesen. Közben azon gondolkodtam, mi lehet az a furcsa valami, ami fehér és onnan jött, ahonnan átlátszó sárga pisi máskor. Amikor mari befejezte tevékenységét, lihegése alábbhagyott, azzal a kezével, ami eddig a comjai közt motoszkált megsimogatta az arcom és halkan a fülembe súgta, ügyes voltál. Kezének furcsa illatát most is érzem amikor a nagyáruház halaspultja elött megyek el. Ilyenkor az eladó látván hegyesedő nadrágomat, mosolyogva kérdezi, parancsol valami finom tengeri halat uram??
Mikorra Mari teljesen lenyugodott, én azt éreztem, hogy újra kezdi valami keménnyé varázsolni a pisilőmet, persze ehhez hozzájárult, vágyakozó tekintete és simogatása is. Egyszer csak azt látom, hogy benyúl a szoknyája alá és egy bugyit varázsol elő onnan,és széttett lábbal közelít felém. Megijedtem, hogy ha most rá ül a kemény szerszámomra, az eltörik, vagy legalább is valami kárt okoz benne. Nem sok időm maradt vacillálni, hogy elfussak-e, vagy mi legyen. Egyszer csak azt éreztem , hogy valami nagyon finom forróság veszi körül a pöcörőmet és még mari le-fel ugrállt az ölemben, nem hogy fájt volna, de egyre kellemesebb érzést okozott vele.
Nem telt bele sok idő és ugyan azt éreztem, mint nemsokkal előbb, mikor csak hozzáért a kezével, vetkőztetésem során. Ő már csak hangosan sikítozva hátrahajtott fejjel vezetéknevem ismételgette, abc-abc-abc!!!! Aztán gyengéden átölelt, még halkan fülembe nyögte, hogy jóóóózsiiiiii!
Mari azt nyögi: Jóóózsiiiii
Éjszaka értem haza, vendéglátóim, Manci néni és Miska bácsi kérdesére, hogy hol voltam ilyen sokáig, csak annyit válaszoltam röviden, a postán. Miskabácsi elmosolyodott és rám kacsintott. A mai napig nem értem, miért...
Ettől fogva mindig engem küldtek a postára, ha be kellett fizetni a csekket, vagy csomagot kellett feladni valakinek.
(beri: a csirkepaprikásról, meg a finom ubisaliról bizony lemaradtam!)
Őz pedig a vadromantika miatt került bele
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.05. 05:45:52
ELSŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.05. 05:48:33
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.05. 05:50:53
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.04.05. 06:36:08
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 06:54:40
+1! köszi!! :o)
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 07:57:14
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 07:57:39
nosce 2016.04.05. 09:13:28
nosce 2016.04.05. 09:28:52
hajrááá Józsiiii
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 09:57:01
nosce 2016.04.05. 10:05:47
igazad van, egy őz legalább kellene bele
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 10:08:12
nosce 2016.04.05. 10:14:15
egy trófeán ?
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 10:17:24
nosce 2016.04.05. 10:22:53
bele is került
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 10:25:44
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 10:36:06
nosce 2016.04.05. 10:48:55
persze mmkk
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 10:49:10
nosce 2016.04.05. 10:56:23
majd kitakarjuk :)
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 11:00:34
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 11:04:38
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 11:09:50
aztán évekig semmi,míg jött maga a csoda.
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 11:33:42
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 11:44:55
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 11:50:04
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 11:51:17
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 11:55:25
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 11:58:05
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 12:08:03
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 12:08:54
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 12:11:15
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 12:12:49
2016.04.05. 12:31:37
Nekem is volt egy esetem a 86-os buszon. Nem annyira romantikus, de „eset”.
Ültem a csukló előtti ülésen, olvastam. Nem volt sok ember a buszon. Felszállt egy férfi hosszú ballonkabátban és odaállt a csuklós részhez, szembe velem. Mivel akkoriban ez divat volt és már hallottam róla, hogy mi történik a ballonkabátos férfiakkal, kíváncsian néztem, hogy vajon most az következik-e?
Amikor kanyarodott a busz, a ballonkabát tényleg kitárult és a férfi nadrágjának a sliccén keresztül kikandikált a büszkesége.
Én abban a pillanatban el kezdtem nevetni, először diszkréten, de aztán bizony kibuggyant belőlem a hangos nevetés is. A férfi meglepődött, hogy nem sikolyt, vagy sértődött szavakat kapott, hanem hangos röhögést, összezárta a kabátot, de szegény még a következő megállóig kénytelen volt hallgatni, hogy én többször felnyerítek.
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 12:34:48
bár a bambi szerepét egyelőre még fontolgatom, nagyon ficánkolós.:o)
az állatvédelmi törvények egyre szigorodnak...
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 12:37:48
ha egy nő csinálná, senki nem háborodna fel...
... én biztos nem! :o)
2016.04.05. 15:36:17
Berborosz 2016.04.05. 15:51:52
Én meg pont most vettem egy ballonkabátot...
2016.04.05. 16:36:45
ez egy még kezdő és igazán nagyon szolid ballonkabát:
maxim.photoshelter.com/image/I0000ljVZDJe09V8
Lehet, hogy most sem lesz jó az "eszközöd" és azt írja, nem elérhető? :D
Van hozzá vers is:
Ballonkabát kitárva
Indulok az éjszakába
Keresem őt
Akiért nem élet hiába
Az utcán a szélvihar
Annyira felkavar
Belehajolnék
Valaki nyakába...
2016.04.05. 16:39:22
Ha megírod nekem merre jársz benne.... :*
2016.04.05. 17:36:49
Barcelona-Atletico M.: 1
Bayern M.-SL Benfica : 1
PSG-M.City : 2
Wolfsburg-Real M. : 2
nosce 2016.04.05. 18:10:00
Barcelona-Atletico M.: 1
Bayern M.-SL Benfica : 1
Krétagarbó 2016.04.05. 18:15:17
Krétagarbó 2016.04.05. 18:17:03
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.05. 18:20:59
egyeseknek nincs önkritikája
2016.04.05. 18:22:38
2016.04.05. 18:23:03
2016.04.05. 18:32:22
És ha árnyjátékot játszott vele az alagút falán, akkor meg aztán akkorát csinált belőle, amekkorát akart :D
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 18:45:13
ja és még pézt is kap érte.
nem igazságtalan?
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 18:51:19
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 18:52:38
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 18:54:34
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 18:57:34
m.youtube.com/watch?v=mBPfJMkugV0
mge döntötted saját durca rekordod!
lehet, hogy még az enyémet is?! :o)
Krétagarbó 2016.04.05. 18:59:40
Akkoriban azért nem kellett a közgáz sarokra menni egy jó fasziért :DDD
Krétagarbó 2016.04.05. 19:01:22
Vagy menj el csippendél fiúkának. Azért te is kapnál pénzt. Vagy nem:)
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 19:04:01
azt a látványt nem tudnátok megfizetni!!! :o)
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 19:08:52
Krétagarbó 2016.04.05. 19:10:55
2016.04.05. 19:29:51
2016.04.05. 19:30:53
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 19:53:03
nosce 2016.04.05. 20:03:54
azért ha térdig ért volna a ballonos farka dupla áron lehetett volna eladni a villamos jegyeket és még így is dugig lett volna :)
nosce 2016.04.05. 20:04:12
a legjobb helyen :)
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.05. 20:12:43
én szoktam is látni a rém rendes családban...
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 20:13:53
Bayern M.-SL Benfica : - 1
Akármi Áron 2016.04.05. 20:16:51
Kedd:
Barcelona - Atletico M. l
Bayern M - SL.Benfica l
Szerda:
PSG - M.City x
Wolfs. - R.Madrid 2
Köszönöm a jegyzőnek!
nosce 2016.04.05. 20:18:02
de csúcsmeni nyomtató sokba kerül ám :)
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 20:21:37
nosce 2016.04.05. 20:24:20
persze, én leszek mindenki csúcsmenije ha kineveztek csúcsmeninek :)
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 20:26:59
Lilith.Inanna1 2016.04.05. 20:30:43
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfa1/v/t1.0-9/12938340_580488782110820_5721842422792811507_n.jpg?oh=ede9547e248ec2062ccbe98f3329acea&oe=57752D03
2016.04.05. 22:04:32
2016.04.05. 22:04:55
Krétagarbó 2016.04.05. 23:03:01
Krétagarbó 2016.04.05. 23:03:59
Krétagarbó 2016.04.05. 23:05:14
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.06. 07:33:12
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 08:18:47
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 08:19:18
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.06. 08:21:14
nosce 2016.04.06. 08:28:33
áronka, majd gyűjtsd össze:
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xat1/v/t1.0-9/12974524_1187890564568672_3127900499461610027_n.jpg?oh=51f309c95a6bfd778f8269e1cfa6d520&oe=57836DC4
nosce 2016.04.06. 08:30:21
juujjjj de jó, OKJ-s csúcsmeniképző tanfolyamra se kell járnom ? :)
Akármi Áron 2016.04.06. 08:31:50
Az a tesója Áronkának, Öcsém:D Áron,ki járt egy vásáron, s addig csereberélt, míg egy ló, egy herélt, úgy ágyékon rúgta, h itt van róla a ........?:) hUn tekereg má megint,csakhogy megvan, jólvan:)
Vidám, szép napocSkásat!:)
Akármi Áron 2016.04.06. 08:32:47
nosce 2016.04.06. 08:44:24
www.napiszar.hu/Thumbnails/28541.w-343.h0.q100.jpg
nosce 2016.04.06. 08:45:46
www.napiszar.hu/Thumbnails/28537.w-414.h0.q100.jpg
Krétagarbó 2016.04.06. 08:49:18
nosce 2016.04.06. 08:51:21
www.napiszar.hu/Thumbnails/28521.w-444.h0.q100.jpg
nosce 2016.04.06. 08:52:34
tezsvirek eddig a meccseket behúztuk :)
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.06. 08:53:39
nosce 2016.04.06. 09:07:34
isten éltessen mindenkit !
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 09:10:07
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 09:12:43
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.06. 09:16:24
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 09:19:30
2016.04.06. 10:02:17
2016.04.06. 10:02:41
2016.04.06. 10:05:13
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.06. 10:07:55
2016.04.06. 10:09:05
2016.04.06. 10:11:02
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.06. 10:13:12
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 10:23:56
@PeniValdes: Elhiszem. :)
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.06. 10:35:05
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 12:25:44
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 12:58:25
2016.04.06. 13:18:02
rtl.hu/rtlklub/farm/ki-a-kedvenc-farmered-szavazz
Mogyik, légyszi szavazzatok Henire.. ( 8 %-on volt, de visszaesett.. :(((
2016.04.06. 13:19:08
Lemaradtál mert az utsó 100 kommentben nem volt benne.. :)
Az infó, egy kommentel feljebb van... :)
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.06. 13:20:24
2016.04.06. 13:21:32
Krétagarbó 2016.04.06. 13:35:33
Krétagarbó 2016.04.06. 13:36:19
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 13:42:36
2016.04.06. 14:28:19
2016.04.06. 14:28:49
2016.04.06. 15:14:52
www.glamouronline.hu/kuponnap/glamour-napok-2016/kuponok?p=19
:)
nosce 2016.04.06. 16:43:26
PSG-MAN 1
és itt vérzik a szivem, de
wolfs-Real 2
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 18:53:12
Wolfsburg-Real M. : 2
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 20:21:54
2016.04.06. 20:23:20
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 20:32:48
2016.04.06. 20:36:08
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 20:38:05
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 20:39:08
2016.04.06. 20:42:06
2016.04.06. 20:43:43
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 20:45:08
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 20:45:54
2016.04.06. 21:40:16
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.06. 22:28:05
Lilith.Inanna1 2016.04.06. 23:29:14
Lilith.Inanna1 2016.04.07. 08:52:59
Krétagarbó 2016.04.07. 10:12:28
Dotti, időjárásjelentés vagy ilyesmi? Vagy csak Pinkinek kellett tudnia, hogy kell-e bugyit húzni, nekünk meg úgyis mindegy?
2016.04.07. 16:04:22
időjárás jelentés, zenében:
www.youtube.com/watch?v=KmzFDEu2RoA&nohtml5=False
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.07. 22:34:31
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.08. 05:24:16
Sokfelé élénk, erős lehet a változó irányú szél. A Nyugat-Dunántúlon már jelentősen visszaesik a hőmérséklet, keleten még 25-26 fokot mérhetünk.
Kettősfronti hatás.
A nyír pollenkoncentrációja országszerte magas-nagyon magas szintet érhet el. A juhar, ciprus- és tiszafafélék, valamint a gyertyán koncentrációja közepes-magas tartományban alakul, míg a nyárfa, a kőris és a fűz virágporának mennyisége csak helyenként érheti el a magas szintet. A kültéri allergén gombák spóraszáma kissé emelkedik.
Pénteken kettősfronti hatás érvényesül, az ország nagy részén még melegfronti tünetek jelentkezhetnek, nyugaton már hidegfront hatását érezhetjük. Nyugaton már jelentősen visszaesik a hőmérséklet, a jelentős hőmérséklet-változás vérnyomás-ingadozást, szédülést okozhat és könnyen megfázhatunk. Keletebbre még marad a tavaszias hőmérséklet, de csapadékos időre készülhetünk, öltözködjünk rétegesen!
Pénteken felhős időre van kilátás és egyre többfelé fordul csapadékosra az idő, sokfelé vizessé, csúszóssá válhatnak az utak. Zivatarok környezetében hirtelen lecsökkenhet a látástávolság, valamint az erős széllökések jelentősen ronthatják a járművek menetstabilitását. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Lilith.Inanna1 2016.04.08. 07:53:15
Berborosz 2016.04.08. 09:01:28
Annak ellenére, hogy új vagy, te adtad a tegnapi hozzászólások 25 %-át.
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.08. 09:22:23
cukrom.hu/wp-content/uploads/2016/01/kep-681.jpg
2016.04.08. 09:34:32
ez lehet sok is és kevés is :D
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.08. 10:07:20
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.08. 10:10:01
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.08. 10:50:25
megfejtettelek.
te vagy liza a rókatündér ujj mészáros károly filmjéből. :o)
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.08. 11:04:45
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.08. 11:32:13
kérj meg valakit, töltse le neked, nézd meg.
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.08. 11:35:25
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.08. 11:39:30
nem baj aki megnézi rád ismer. :o)
legalábbis én ilyennek ismertelek meg itt.
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.08. 11:40:04
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.08. 11:40:17
www.youtube.com/watch?v=8khE8gH1ozk&feature=youtu.be&t=30
Berborosz 2016.04.08. 12:48:59
...az nemsokára meghal.
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.08. 12:52:09
2016.04.08. 13:13:42
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.08. 13:15:58
eddig 1 db olyan pasi volt,aki függetlenként érdeklődött, az öwsszes többi nyíltan megmondta, hogy ő biza házas, meg akármi:(
2016.04.08. 13:31:55
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.08. 13:39:24
2016.04.08. 13:50:21
Krétagarbó 2016.04.08. 15:10:55
2016.04.08. 15:24:27
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.08. 17:20:15
2016.04.08. 17:59:33
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.04.08. 18:33:01
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.08. 19:02:34
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.08. 21:38:32
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.08. 22:36:08
2016.04.08. 22:46:25
XD
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.08. 23:00:31
2016.04.08. 23:10:32
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.09. 07:01:13
Lilith.Inanna1 2016.04.09. 09:43:24
Krétagarbó 2016.04.09. 17:24:51
Drukcsizzunk neki, hajrá Heni:))
2016.04.09. 17:43:26
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.09. 18:04:14
jobb párbajban vérezni, mint vérbajban pározni! :o)
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.09. 18:04:51
Akármi Áron 2016.04.09. 18:31:05
Pácsó Ármándó 2016.04.09. 19:54:26
Lilith.Inanna1 2016.04.09. 21:01:52
Akármi Áron 2016.04.09. 21:47:15
Én tuttam:)
Berborosz 2016.04.09. 21:50:07
Lilith.Inanna1 2016.04.09. 21:54:07
Mi meg közben szülünk, az első baba megszületett, kisfiú. :)Nem tudom hány lesz,de reggelig biztos eltart.
Pácsó Ármándó 2016.04.09. 22:05:40
@Akármi Áron: A show folytatódik! :-)
Lilith.Inanna1 2016.04.09. 22:09:13
Akármi Áron 2016.04.09. 22:15:24
:-** kutyuskának is búbsimike!
@Pácsó Ármándó: Úgy-úgy, így van rendjén:)
Táncikálok rá egyet a kis szoknyácskámban, fireg-forog egyet és jót alszik, reméli:)
Jóccakácskát MIndenkinek!
Pácsó Ármándó 2016.04.09. 22:29:24
Lilith.Inanna1 2016.04.10. 07:52:08
Lilith.Inanna1 2016.04.10. 07:52:42
Akármi Áron 2016.04.10. 07:54:53
Akármi Áron 2016.04.10. 07:55:17
Akármi Áron 2016.04.10. 07:56:32
Egyelőre szopizzanak és növekedjenek egészségben.
Akármi Áron 2016.04.10. 07:57:23
Lilith.Inanna1 2016.04.10. 08:01:09
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.10. 08:07:53
Nagy gratula :) Jaj, de jó. Csinálok posztot, ha gondolod, tessen mihamarabb képet küldeni :)
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.10. 08:09:54
Akármi Áron 2016.04.10. 08:25:48
Óóóó, te jóég, drága KutyaMamácska, sok jutifalit érdemel, nagy munka volt! De bitti jó volt Apuka is, passzolt hozzá:))) Gratu a nagycsaládhoz, csak legyenek egészségesek és mind maradjon meg!
Várjuk majd a képeket, bármikor, ahogy növekednek, nyíljon ki a szemecskéjük is.:D
Szép napot, klassz időt minden Tezsvíremnek!
Nocsi gazdánk merre tendál?:)))
Krétagarbó 2016.04.10. 08:31:43
Krétagarbó 2016.04.10. 08:32:49
Krétagarbó 2016.04.10. 08:33:55
Krétagarbó 2016.04.10. 08:35:05
Akármi Áron 2016.04.10. 08:43:33
Műsor,játék, lehet ezt normál, emberi hangnemben is lám!
De, akiben nincs belül, kívülről, az életben sem tapad rá soha!!
Jáccunk tovább!:)
Krétagarbó 2016.04.10. 08:48:36
Jáccunk tovább:)))
nosce 2016.04.10. 09:08:59
2016.04.10. 09:17:26
nosce 2016.04.10. 09:23:33
gratulálok a mamának :)
nosce 2016.04.10. 09:43:46
media.giphy.com/media/xTiTndoDtMwXyCmd2w/giphy.gif
2016.04.10. 09:43:48
nosce 2016.04.10. 09:45:18
nosce 2016.04.10. 09:46:39
www.napiszar.hu/Thumbnails/28586.w-360.h0.q100.jpg
nosce 2016.04.10. 10:01:02
mai kistigrincs :9
aztadom.co/wp-content/uploads/2016/04/224.jpg
nosce 2016.04.10. 10:05:58
Manci néni összebarizott egy kacsával
img.memecdn.com/grumpy-owl_c_2512435.jpg
Pácsó Ármándó 2016.04.10. 12:27:16
@nosce: Ez mán egy mai kiskutyus is :-)
nosce 2016.04.10. 12:56:43
2 in 1 :)
nosce 2016.04.10. 12:59:02
a másik Lilis kutyusa lehet :)
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.04.10. 13:14:37
M.City -PSG: x
Real M. -Wolfsburg: 1
Szerda
Atletico M. - Barcelona: 2
SL Benfica -Bayern M: 1
2016.04.10. 13:51:00
Pácsó Ármándó 2016.04.10. 14:31:30
2016.04.10. 15:08:27
Berborosz 2016.04.10. 15:44:31
2016.04.10. 16:43:34
nosce 2016.04.10. 17:01:33
What Do You Mean?
www.youtube.com/watch?v=NywWB67Z7zQ&nohtml5
nosce 2016.04.10. 17:02:07
nosce 2016.04.10. 17:05:17
Back To Earth
www.youtube.com/watch?v=GUFvedRFijY&nohtml5
2016.04.10. 17:29:38
Lorde - Yellow Flicker Beat
www.youtube.com/watch?v=QnoXecGpq6g&nohtml5=False
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 06:00:39
A Dunától keletre eső tájakon elszórtan gyenge eső, egy-egy futó zápor kialakulhat. Helyenként élénk lehet az északi, északnyugati szél. Hajnalban 5-11°C, délután 15-20°C között alakul a hőmérséklet.
Nem várható fronthatás.
A csapadékosabb időben átmenetileg csökkenhet a pollenterhelés, az eső elvonultával azonban főleg a nyír és a platán pollenkoncentrációja sokfelé ismét magas-nagyon magas szintet érhet el. Magas koncentrációban lehet jelen még a gyertyán, a kőris, a fűz, valamint a ciprus-és tiszafafélék virágpora. A kültéri allergén gombák spóraszáma kissé emelkedik.
Hétfőn front nem lesz térségünkben, a frontérzékenyek panaszai mindenhol enyhülnek. A melegedés hatására ugyanakkor vérnyomás panaszok, fejfájás előfordulhat, így romolhat koncentrációképességünk is. A helyenként megélénkülő szél ronthatja valamelyest a komfortérzetünket. Reggel átmenetileg erősebbek lehetnek az ízületi panaszok.
Hétfőn inkább a Dunától keletre eső tájakon alakulhat ki elszórtan gyenge eső, egy-egy kisebb zápor, így ezeken a tájakon előfordulhatnak vizes, csúszós útszakaszok. Nyugaton, északnyugaton és északkeleten az élénk északi, északnyugati széllökések kissé ronthatják a járművek menetstabilitását. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 06:00:58
2016.04.11. 07:44:22
2016.04.11. 07:46:59
2016.04.11. 08:23:10
És ma van a költészet napja, József Attila születésének 111. évfordulója
www.youtube.com/watch?v=azM8GioayuM&nohtml5=False
Berborosz 2016.04.11. 09:07:40
@Biriksz_Krokiksz!: Engem se látnak szívesen, én se látok szívesen egyeseket, mégis jövök néha.
Olyan ez, mint az élet. Ahogy itt kell mondani: IRL
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 09:18:05
@Berber Oroszlán: na ugye.
@Neytiri1: bizony, az is van ma :)
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.04.11. 10:15:52
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.11. 11:55:34
Lilith.Inanna1 2016.04.11. 12:48:19
nosce 2016.04.11. 13:48:46
hogy van az anyuka ? :)
nosce 2016.04.11. 13:50:12
kroki ma hisztikézik kicsit :)
nosce 2016.04.11. 13:52:25
scontent.ftsr1-1.fna.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/1382389_514130735340398_2125197197_n.jpg?oh=d27440b9e9579e3d5050e96a2e2c1502&oe=57B169B4
nosce 2016.04.11. 13:53:24
scontent.ftsr1-1.fna.fbcdn.net/hphotos-xfp1/v/t1.0-9/12991019_1295268260486506_8853251303560184493_n.jpg?oh=7fecefe55a74e9869a855dd650ae48a5&oe=5784BABE
nosce 2016.04.11. 13:54:12
scontent-amt2-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/12986975_1051565158236309_8775161670514225751_n.jpg?oh=a3d41353b564ba6f87645dddd54642ee&oe=57862007
Lilith.Inanna1 2016.04.11. 14:23:45
nosce 2016.04.11. 14:51:51
és a porontyok ? :)
nosce 2016.04.11. 15:09:01
hajjcsukk
Underdog
www.youtube.com/watch?v=Evn5DTVCbLk
nosce 2016.04.11. 15:12:27
Tiszta Szívvel
www.youtube.com/watch?v=p4oG8McboD4
nosce 2016.04.11. 15:14:23
www.youtube.com/watch?v=3GZSfTE4cYM
nosce 2016.04.11. 15:17:29
Ha férfi vagy, légy férfi
www.youtube.com/watch?v=4-kiXtox2sg
nosce 2016.04.11. 15:21:19
Mama
www.youtube.com/watch?v=6Zm2hbHogMQ
nosce 2016.04.11. 15:27:29
Csillag vagy fecske
www.youtube.com/watch?v=xxVqDZcLSyY
nosce 2016.04.11. 15:30:57
és Dézike fajtailag találta meg a szerelmet, vagy akivel megvolt a kémia ? :)
Lilith.Inanna1 2016.04.11. 15:59:33
nosce 2016.04.11. 16:39:48
jó arc, itt bizti várja a híreket :)
sztem nem lesz gond a kölyköknek otthont találni
Lilith.Inanna1 2016.04.11. 17:55:09
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 17:58:15
@® snɯıɹd snɔlns.: én viszont az övére igen.
@nosce: egy kroki sskk nem kicsit hisztizik :)
2016.04.11. 18:34:08
2016.04.11. 18:37:59
köszönöm :)
KOPOGTATÁS NÉLKÜL (József Attila)
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.
HA MEGSZERETLEK, KOPOGTATÁS NÉLKÜL BEJÖHETSZ HOZZÁM,
DE GONDOLD JÓL MEG,
BÁNTANA, HA AZUTÁN SOKÁIG ELKERÜLNÉL.
1926. ápr.
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.11. 18:53:01
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.11. 19:44:08
Krétagarbó 2016.04.11. 20:14:28
Berborosz 2016.04.11. 20:26:02
www.youtube.com/watch?v=4m0sCtNLBLQ
2016.04.11. 21:28:35
szegény drága, ha tudná, hogy sokan szeretik a verseit, és ez a nap egy kicsit az övé is, meg a Mamáé...
2016.04.11. 21:52:19
Lilith.Inanna1 2016.04.11. 22:14:36
nosce 2016.04.12. 08:49:01
m.napiszar.com/uploads/2016/04/11/8e671a6df1fa37bdab8b9cbf9b408537_thumb.jpg
nosce 2016.04.12. 08:49:38
m.napiszar.com/uploads/2016/04/11/4bf94e43638c48e72b08db723d4fccf2_thumb.jpg
nosce 2016.04.12. 08:51:17
www.napiszar.hu/Thumbnails/28621.w-400.h0.q100.jpg
nosce 2016.04.12. 08:55:23
ez egy kicsit mérges kistigrincs :)
aztadom.co/wp-content/uploads/2016/04/622.jpg
nosce 2016.04.12. 09:00:18
2016.04.12. 09:52:46
2016.04.12. 09:53:08
Lilith.Inanna1 2016.04.12. 12:01:38
Lilith.Inanna1 2016.04.12. 12:02:38
@paranyuszi: Okés. :))
Pácsó Ármándó 2016.04.12. 18:54:49
Lilith.Inanna1 2016.04.12. 20:21:44
Real M. -Wolfsburg
Ezek a meccsek lesznek ma? Legutóbb szerdán is ezek voltak.Vagy most mi van?
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.12. 20:23:34
M.City PSG "2016.04.12.
20:45"
Real M. Wolfsburg "2016.04.12.
20:45"
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.12. 20:24:29
Lilith.Inanna1 2016.04.12. 20:24:56
Lilith.Inanna1 2016.04.12. 20:25:29
Lilith.Inanna1 2016.04.12. 20:28:33
M.City -PSG : x
Real M. -Wolfsburg : 1
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.12. 20:32:50
nosce 2016.04.12. 20:48:04
Real M. -Wolfsburg : 1
Lilith.Inanna1 2016.04.12. 21:22:07
Lilith.Inanna1 2016.04.12. 21:23:56
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.12. 21:30:38
Lilith.Inanna1 2016.04.12. 21:34:21
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.13. 06:25:19
Lilith.Inanna1 2016.04.13. 08:06:14
Lilith.Inanna1 2016.04.13. 08:06:39
nosce 2016.04.13. 08:24:05
nosce 2016.04.13. 09:33:54
mai kistigrincs
aztadom.co/wp-content/uploads/2016/04/1106.jpg
2016.04.13. 13:31:04
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.13. 16:53:54
+21
assets.efukt.com/gif/753/full.gif
Pácsó Ármándó 2016.04.13. 17:19:08
@nosce: Meglepték szegénykémet hasnyalogatás közben :-)
@paranyuszi: Vótam :-)
Lilith.Inanna1 2016.04.13. 17:22:48
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.13. 19:07:45
nosce 2016.04.13. 19:51:26
nosce 2016.04.13. 19:52:30
biSZtos jó lesz :)
nosce 2016.04.13. 19:54:26
titkol valamit :)
Lilith.Inanna1 2016.04.13. 20:32:08
SL Benfica -Bayern M : 2
Lilith.Inanna1 2016.04.13. 20:39:18
www.facebook.com/226905284152894/videos/534848443358575/
nosce 2016.04.13. 20:41:13
SL Benfica -Bayern M : 2
nosce 2016.04.13. 20:43:55
ezvótmá :) talán józsi követte el, de jóóóó :)
Lilith.Inanna1 2016.04.13. 20:45:27
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.13. 20:46:44
Józsi, berber, hol vagytok? Penike?
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.13. 21:42:16
Berborosz 2016.04.13. 22:16:16
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.13. 22:19:06
Ne tessék elmenni, mondom józsinak leginkább :D
Ay Mama, Que paso 2016.04.13. 22:44:41
!!!!!!!!!!!!
forrás: www.facebook.com/kata.sarka/photos/a.511597818883838.1073741826.511583825551904/1102271479816466/?type=3&theater
Híres győzelmek kevés idővel és hatékony lépcsőzéssel:
2001 Lance Armstrong Tour de France
1992 Egerszegi Krisztina 100 hát
1990 Német Labdarúgó válogatott VB arany
1956 Kárpáti Rudolf kardvívás Olimpiai arany
1904 Darday-Dzsudzsack Oxford Cambridge kajak kettős, arany
örülök, hogy segíthettem!! gyakorlatok a linken
ne zavarjanak a lépcsőt normál célra használók!ha gond van Kata segít!
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.14. 05:42:10
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.14. 05:59:20
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.14. 06:05:29
2016.04.14. 07:11:27
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.14. 08:00:51
ok majd vigyázok! :oD
Lilith.Inanna1 2016.04.14. 08:41:37
Akármi Áron 2016.04.14. 09:08:08
Tibi nap?? The bitangó!:D Köszcsi Liliske! Nőnek a babácskák szépen ugyi?:)
És megelőző nap, h történt a pontzárás Főjegyző Asszonka?:) Mondj valami bíztatót is, köszönnénk!:D
Bitang jó napot Tezsvírek mindenkinek!:)))
Akármi Áron 2016.04.14. 09:09:27
Üdvike!
2016.04.14. 09:12:31
nosce 2016.04.14. 09:43:39
nosce 2016.04.14. 09:45:57
Lilith.Inanna1 2016.04.14. 10:15:05
prntscr.com/as23g2
prntscr.com/as24ho
Folyamatos "mozgásban" vannak, nem tudtam jó képeket csinálni.
@paranyuszi: Sárga lett? :D
2016.04.14. 10:27:35
2016.04.14. 10:28:57
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.14. 10:31:22
Főleg első anyukának lehet drasztikus :D
@® snɯıɹd snɔlns.: de ne akkor, ha velem vagy.
@Biriksz_Krokiksz!: jogos, az kimaradt
Lilith.Inanna1 2016.04.14. 10:52:00
@paranyuszi: Szép.Komplett naplemente van az öledben. :D:D
@nosce: Megismerem, az a rövid nyakú a Géza. :D
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.14. 10:56:00
Pockok 5en voltak, amikor megszülettek, tegnap már csak négyen :D
Lilith.Inanna1 2016.04.14. 11:34:42
Lilith.Inanna1 2016.04.14. 11:38:56
( és ha a neve Frank :D )
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.14. 11:56:59
Lilith.Inanna1 2016.04.14. 12:42:02
2016.04.14. 13:45:28
Akármi Áron 2016.04.14. 14:06:44
@paranyuszi: :DDD Korai még az a szépnevű:) inkontinencia Nyuszóka, de nem árt a fehér gatyóról leszokni akkor:)))
nosce 2016.04.14. 14:19:41
cukkancsok :)
nosce 2016.04.14. 14:25:15
Boris Becker állítólag tényleg lépcsőfutott, de neki nem lett olyan jó segge tőle mint katának :)
Ne meg itt az a fontos kédés is, h verték-e strandpapuccsal edzés közben Lance Armstrongot vagy utána. vagy valamikor, vagy ő verte ?
Berborosz 2016.04.14. 14:26:36
nosce 2016.04.14. 14:27:53
mai kistigrincs
aztadom.co/wp-content/uploads/2016/04/238.jpg
Krétagarbó 2016.04.14. 15:01:46
Krétagarbó 2016.04.14. 15:03:55
Krétagarbó 2016.04.14. 15:05:22
2016.04.14. 15:46:24
2016.04.14. 15:47:33
2016.04.14. 15:49:12
nosce 2016.04.14. 16:07:32
na de mit kefélt ? A lépcsőt ?
Akármi Áron 2016.04.14. 16:29:52
2016.04.14. 17:22:59
Akármi Áron 2016.04.14. 18:15:21
Sőt!:)
nosce 2016.04.14. 18:40:57
és miért nem szerepel ebben a szép történetben Lance Amstrong ? :)
2016.04.14. 18:41:00
2016.04.14. 18:42:00
nosce 2016.04.14. 20:21:35
innen is ? :)
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.14. 20:25:28
2016.04.14. 20:49:50
Lilith.Inanna1 2016.04.14. 21:25:05
@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Na végre. :))
nosce 2016.04.14. 21:39:58
a lényeg h már hasít :)
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.14. 21:44:39
Lilith.Inanna1 2016.04.15. 07:55:56
nosce 2016.04.15. 08:33:57
2016.04.15. 08:52:45
2016.04.15. 08:53:44
Krétagarbó 2016.04.15. 09:00:24
Hazánkban pénteken délelőtt általában gyengén, közepesen fátyol- és gomolyfelhős időre van kilátás. A keleti határ közelében még egy-egy zápor előfordulhat, másutt nem várható csapadék. Délután délen kevesebb felhő lesz az égen, több napsütésre lehet számítani. Északon a megnövekvő fátyolfelhőzet mellett gomolyok is képződnek. Csapadék nem valószínű. A szél napközben erős délnyugati lesz. Hajnalban 6, 11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 16, 21 fok között alakul. Késő este 10, 15 fok lesz. Pénteken nem várható fronthatás, javul a humánmeteorológiai helyzet, a frontérzékenyek panaszai enyhülnek, megszűnnek. A változékonyságra érzékenyek tapasztalhatnak még vérnyomás-ingadozást. Enyhe fejfájás is többeknél jelentkezhet, a koncentráció is nehézkesnek bizonyulhat. A hőérzet alacsonyabbnak adódhat, mint a mért értékek, a szél kissé ronthatja a komfortérzetet. Reggel még nagy a megfázásveszély, a fokozottan érzékenyek körében ízületi panaszok is előfordulhatnak. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció alacsony, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.
Krétagarbó 2016.04.15. 09:02:18
2016.04.15. 09:13:25
Lilith.Inanna1 2016.04.15. 09:15:14
---
Ma eljutottam arra a pontra, hogy elegem van.Fázom, meleget akarok.Rossz helyre dobott le a gólya.
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.15. 09:51:37
@paranyuszi: elő is van jegyzeve :D
2016.04.15. 10:05:05
2016.04.15. 10:05:55
Krétagarbó 2016.04.15. 10:30:21
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.15. 11:48:21
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.15. 11:48:51
2016.04.15. 13:08:12
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.15. 13:41:11
Lilith.Inanna1 2016.04.15. 15:31:33
Íme. :
scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/v/t1.0-9/12974407_1205962246083054_2918577091179625798_n.jpg?oh=2a3a1e284acaf0e51a3ea8b5d0bfa957&oe=57AEC09F
nosce 2016.04.15. 15:54:20
akkor balanszban lesz mindenki :)
nosce 2016.04.15. 16:11:50
2016.04.15. 17:26:52
2016.04.15. 17:28:03
Ay Mama, Que paso 2016.04.15. 18:42:26
Felkapcsolnák a villanyt?Sötéten látom a jövőmet. :( Köszönöm!
nosce 2016.04.15. 18:54:40
www.youtube.com/watch?v=xDprYZ-tgiA
Lilith.Inanna1 2016.04.15. 20:29:39
@paranyuszi: Jól van, figyelmeztettelek.Aztán ne csodálkozz, ha cicafröccsös lesz a ruhád. :D
@Ay Mama, Que paso: Van egy dal, amit olyankor szoktál linkelni,ha valaki szomorú. Nem tudom adni, sajnos nem ugrik be az előadó és a szám címe sem.De te tudod melyikre gondolok, hallgasd meg. :)
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.15. 23:12:26
(sulcus coelho)
Ay Mama, Que paso 2016.04.16. 04:16:07
@nosce: www.youtube.com/watch?v=cf69vIQL_u8
Ay Mama, Que paso 2016.04.16. 04:24:36
mosolygok, ma már(az elmúlt 24 órában) másodszor
ritkán mosolygok So always look on the bright side of death!!
Life a pice of shit
when you look at it
de ezt is sokat hallgatom, manapság
www.youtube.com/watch?v=O-ZaMkceFiY
Did you heart :/ about it? That's life
Ay Mama, Que paso 2016.04.16. 04:33:05
Sem józan ész sem értelem.
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
esetleg ha ott vannak a bohócok, kérem küldjék be Őket
www.youtube.com/watch?v=1UJtMG7Eexk
Isn't it rich?
Are we a pair?
Me here at last on the ground,
You in mid-air.
Send in the clowns.
Isn't it bliss?
Don't you approve?
One who keeps tearing around,
One who can't move.
Where are the clowns?
Send in the clowns.
Just when I'd stopped
Opening doors,
Finally knowing
The one that I wanted was yours,
Making my entrance again
With my usual flair,
Sure of my lines,
No one is there.
Don't you love farce?
My fault, I fear.
I thought that you'd want what I want -
Sorry, my dear.
But where are the clowns?
Quick, send in the clowns.
Don't bother, they're here.
Isn't it rich?
Isn't it queer?
Losing my timing this late
In my career?
And where are the clowns?
There ought to be clowns.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Ay Mama, Que paso 2016.04.16. 04:38:10
Send in the clowns.
Send in the clowns.
Send in the clowns.
Send in the clowns.
Send in the clowns.
Send in the clowns.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Isn't it rich?
Isn't it rich?
Isn't it rich?
Isn't it rich?
Isn't it rich?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
:"""""""""""""""""""""""""" /
Ay Mama, Que paso 2016.04.16. 04:54:32
Cím:
A Társadalom
Társad a lom
- Vége-
Közre működött:
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Well, maybe next year.
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
u.i:lépcsőztök Ti eleget???????
Ay Mama, Que paso 2016.04.16. 04:59:18
No one is there.
No one is there.
No one is there.
No one is there.
No one is there.
No one is there.
Don't you love farce?
Don't you love farce?
Don't you love farce?
Don't you love farce?
Don't you love farce?
Don't you love farce?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
Where are the clowns?
ez a C'est la vie?
Ay Mama, Que paso 2016.04.16. 05:21:43
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.16. 05:58:55
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.16. 06:00:25
Feltámad a délnyugati szél, a Dunántúlon viharos lökések is előfordulhatnak. Hajnalban 7-12°C, délután 22-26°C között alakul a hőmérséklet.
Frontmentes idő.
A platán pollenkoncentrációja sokfelé magas, esetenként nagyon magas lehet, míg a nyír és a tölgy virágporának mennyisége helyenként magas szintet érhet el. Jelentős mennyiségben van viszont jelen a komlógyertyán erősen allergén pollenje a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma alacsony lesz.
Szombaton front nem lesz térségünkben, de a melegedés hatására az érzékenyek körében fejfájás, migrén jelentkezhet, amit a feltámadó szél csak tovább fokozhat. Alvászavar is előfordulhat, emiatt napközben dekoncentráltabbak lehetünk. A szeles idő csökkentheti hő- és komfortérzetünket, de hideg időre nem kell számítani. Az UV-sugárzás a tartósan napos tájakon már elérheti az erős fokozatot a déli órákban, ezért ajánlott bőrünk megfelelő védelme!
Szombaton az ország legnagyobb részén napos, száraz időben autózhatnak az útnak indulók, így érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni. Ugyanakkor az északi, északkeleti tájakon egy-egy gyenge zápor átmenetileg nedves, vizes, csúszós útszakaszokat okozhat. Az erős, viharos délnyugati szél országszerte jelentősen csökkentheti a járművek menetstabilitását. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Bugyit ilyenkor már nem hordunk.
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.16. 08:34:50
Lilith.Inanna1 2016.04.16. 08:48:11
Lilith.Inanna1 2016.04.16. 08:50:48
Lilith.Inanna1 2016.04.16. 08:51:59
prnt.sc/asv78g
Lilith.Inanna1 2016.04.16. 10:10:12
Krétagarbó 2016.04.16. 10:18:55
Sírd ki magad.
Krétagarbó 2016.04.16. 10:19:59
Krétagarbó 2016.04.16. 10:21:26
nosce 2016.04.16. 10:26:10
boldog csongor napot :)
nosce 2016.04.16. 10:29:29
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.16. 12:38:01
kínzó kérdés:
hogy lehet, hogy ilyen kevés-, ráadásul bio-táplálék, és ennyi munka, fitnesz ellenére jobban híznak mint a malacok.
nem beszélve arról a szegény szimentáli tehénkéről ami már csont és bőrré fogyott.
kamuszagot érzek.)
ezt csak norrisz értené.
lehet, hogy van a farm mellett egy mc'donalds?
2016.04.16. 12:38:24
2016.04.16. 12:41:30
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.16. 12:54:35
vv-hez, bb-hez képest bezártság???unalom???
sokhektáros területen, "önellátóként"?!
na mindegy, én ehhez nem értek, és nem is akarok, csak trollkodok.
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.16. 12:59:22
2016.04.16. 15:17:18
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.16. 16:17:02
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.16. 16:19:24
én mondtam magamról, ill. a hozzászólásomról.
2016.04.16. 18:52:13
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.16. 19:24:08
2016.04.16. 20:14:09
2016.04.16. 20:14:50
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.16. 20:50:29
Olyan nehéz részegen tampont felrakni. 10 percig ujjaztam magam, mert elfelejtettem mit is csinálok.
Lilith.Inanna1 2016.04.16. 21:37:32
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.16. 21:39:26
2016.04.16. 21:39:31
2016.04.16. 21:40:14
Krétagarbó 2016.04.16. 21:44:44
Berborosz 2016.04.16. 22:55:04
Lilith.Inanna1 2016.04.16. 23:38:56
2016.04.16. 23:43:15
2016.04.16. 23:44:44
Lilith.Inanna1 2016.04.17. 09:23:00
Lilith.Inanna1 2016.04.17. 09:23:19
nosce 2016.04.17. 09:40:19
nosce 2016.04.17. 10:28:54
scontent-amt2-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/943763_1016124121775950_7630805742959023427_n.jpg?oh=f82e38ed03dada40c205a165bec5100b&oe=57AED4FB
Krétagarbó 2016.04.17. 11:56:36
nosce 2016.04.17. 12:36:54
persze h nem, neki a NAV adózik.
nosce 2016.04.18. 07:29:22
nosce 2016.04.18. 07:29:58
nosce 2016.04.18. 07:30:53
boldog Ilma napot
nosce 2016.04.18. 07:40:02
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.18. 07:44:54
Lilith.Inanna1 2016.04.18. 08:04:58
nosce 2016.04.18. 10:18:26
scontent.fomr1-1.fna.fbcdn.net/hphotos-xla1/v/t1.0-9/13010633_1176231232396380_2875954137374565819_n.jpg?oh=22bbc3ce3403c3adbe23eab2585ab9bd&oe=57BF1520
nosce 2016.04.18. 10:20:52
mai kistigrincs:
aztadom.co/wp-content/uploads/2016/04/250.jpg
Pácsó Ármándó 2016.04.18. 10:40:02
2016.04.18. 10:42:17
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.18. 10:48:01
nosce 2016.04.18. 11:38:14
úgy néz ki :)
nosce 2016.04.18. 14:00:42
ripost.hu/cikk-a-francia-maffia-okozta-az-rtl-klub-sztarjanak-vesztet
nosce 2016.04.18. 14:17:57
2016.04.18. 14:25:49
2016.04.18. 14:29:36
nosce 2016.04.18. 14:41:30
lehet h csak felszopás :)
nosce 2016.04.18. 14:41:57
www.youtube.com/watch?v=YvQWQW81zSk
2016.04.18. 15:01:38
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.18. 17:57:44
Nefre is hol van? Nefre, bújj elő. Most!
2016.04.18. 19:08:22
www.youtube.com/watch?v=walahWz-R1U
:DDD
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.18. 19:53:26
nosce 2016.04.18. 20:38:43
www.youtube.com/watch?v=wf_ySBlZjKw
Berborosz 2016.04.18. 21:02:58
Lilith.Inanna1 2016.04.18. 21:32:26
nosce 2016.04.18. 21:54:53
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.18. 22:25:55
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.19. 05:52:46
Sokfelé élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. Hajnalban 5-11 fok, délután 14-20 fok között alakul a hőmérséklet.
Nem lesz front térségünkben.
nosce 2016.04.19. 08:33:20
nosce 2016.04.19. 08:33:55
nosce 2016.04.19. 08:34:37
scontent.fomr1-1.fna.fbcdn.net/hphotos-xfa1/v/t1.0-9/12993366_1103691213015134_3950575033670491289_n.jpg?oh=3fe63dc2a1e02cfe274729469587c7e8&oe=57BEC53E
nosce 2016.04.19. 08:49:06
49.media.tumblr.com/1bda6cf64ef2209470c7db1f78feb7cb/tumblr_o4tohd6kqL1s7fwo7o1_400.gif
Lilith.Inanna1 2016.04.19. 12:52:32
2016.04.19. 13:03:37
nosce 2016.04.19. 13:36:05
lehet :)
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.19. 16:36:54
lolhehehe.com/wp-content/uploads/2016/04/05-birds-are-dicks.gif
nosce 2016.04.19. 17:17:37
minek alszik annyit :)
nosce 2016.04.19. 17:50:56
49.media.tumblr.com/053ae941ca1b776e2ad9d7b301cf98ed/tumblr_nyxuj8eUDL1tyncywo1_400.gif
nosce 2016.04.19. 18:26:22
www.youtube.com/watch?v=eIFAmMCfBwM
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.19. 18:28:17
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.19. 18:29:06
Lilith.Inanna1 2016.04.19. 18:29:17
nosce 2016.04.19. 18:29:27
hát bebizonyította :) sztem vemhes lehetett ennyire kövér mac sek talán nincs is :)
nosce 2016.04.19. 18:31:02
ELP elvitte magával görögbe és ott elhagyta mint a pendrájvot :)
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.19. 19:02:27
2016.04.19. 19:26:13
nosce 2016.04.19. 19:44:45
"Penit vegyétek már elő.'"
esetleg a peni(s)t elővehetjük :)
nosce 2016.04.19. 19:46:55
49.media.tumblr.com/7431a50c8f2d67621a8c16bf973080c2/tumblr_o3d6osw4UO1r8brruo1_500.gif
2016.04.19. 19:47:47
Lilith.Inanna1 2016.04.19. 21:20:07
Lilith.Inanna1 2016.04.19. 21:44:06
Csak ezt akartam mondani és még annyit, éjjel szerelmes voltam álmomban.
Jó éjt mogyik.
nosce 2016.04.19. 22:14:29
de esés közben a szoknyáját fogta le :)
nosce 2016.04.19. 22:19:06
www.youtube.com/watch?v=QvRzBQtHlYE
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.19. 22:41:55
assets.efukt.com/gif/758/full.gif
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.20. 05:32:57
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 08:13:34
nemtom de nekem tetszik, mint ötlet, egy ilyen mozgó térplasztika.
jól mutatna a nappalimban...:o)
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 08:16:03
ugy látszik az idex szerkesztőit is a téma...
index.hu/tudomany/2016/04/19/a_szuzesseg_elvesztesenek_ideje_is_a_genjeinkben_van/
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 08:16:44
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 08:20:21
(csak a portörtlését kellene vállalnom, mert nem biztos hogy az asszony rendesen takarítaná :/ )
2016.04.20. 08:24:15
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 08:29:09
inekább 'megruházná'
2016.04.20. 08:45:12
nosce 2016.04.20. 10:30:47
nosce 2016.04.20. 10:33:18
3.bp.blogspot.com/-6zO9KC9Y-Z0/UnBVahliApI/AAAAAAAAv3A/sj7SvxUmlMI/s1600/FGTrafficCop.gif
nosce 2016.04.20. 10:33:57
scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/t31.0-8/s960x960/859930_143521842481636_1688265417_o.jpg
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 11:43:37
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 11:47:16
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 11:49:58
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 11:54:58
nosce 2016.04.20. 12:42:37
vagy egy zebra :)
2016.04.20. 13:00:03
2016.04.20. 13:01:16
2016.04.20. 13:02:14
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 13:03:33
@nosce: Múltkor letudtuk Kanizsán. :)
Billy Joel - The River of Dreams
www.youtube.com/watch?v=hSq4B_zHqPM
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 15:27:44
úgy, hogy amíg önkéntes száműzetésben voltál, többször is beírta a blogba, ő még szűz.
2016.04.20. 16:02:13
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 16:22:59
nem rossz :o)
és hány % lett az eredmény, merha legalább annyi, akkor felveszünk a sztahanov mozgalomba! :o)
2016.04.20. 16:31:07
Így nem is értem, hogy az IRL élet milyen élet volt?
És így azt sem tudom, hogy én is IRL életet élek, vagy én nem IRL életet élek..
2016.04.20. 17:00:05
2016.04.20. 17:03:34
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.20. 17:11:56
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 17:28:25
otthon meg vérnyúl!!
www.youtube.com/watch?v=pr9fWptjg10
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 17:35:47
de legalább a tied az 500.
2016.04.20. 17:36:07
És én ha valamit nem tudok és érdekel, akkor megkérdezem.
Így most már tudom, hogy nekem is van IRL-em :D
Köszönöm :)
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.20. 18:31:36
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.20. 18:36:58
2016.04.20. 18:39:57
2016.04.20. 18:40:13
2016.04.20. 18:40:38
2016.04.20. 18:40:52
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.20. 18:52:31
2016.04.20. 18:59:40
nosce 2016.04.20. 19:13:35
meglett a csúcsmeni és összeverekedett ELP-el
nosce 2016.04.20. 19:17:11
media.giphy.com/media/l3V0BaMEOos3KbUJi/giphy.gif
nosce 2016.04.20. 19:19:03
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.20. 19:39:43
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.20. 19:43:52
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.20. 19:44:27
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 20:27:55
2016.04.20. 20:37:03
2016.04.20. 20:38:25
2016.04.20. 21:13:18
2016.04.20. 21:13:52
Berborosz 2016.04.20. 21:17:12
Csakhogy ELP is én vagyok!
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.20. 21:19:29
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.20. 21:20:34
2016.04.20. 21:23:43
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 21:32:46
2016.04.20. 21:37:14
2016.04.20. 21:39:06
Pácsó Ármándó 2016.04.20. 21:43:31
Berborosz 2016.04.20. 21:45:51
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 21:47:02
2016.04.20. 22:12:43
2016.04.20. 22:13:19
Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.20. 22:16:24
2016.04.20. 22:18:15
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 22:20:29
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 22:22:12
2016.04.20. 22:22:43
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 22:37:01
Fele olyan vékony 72 kilóval. :D:D hát sírok baszki. A 72 kiló az dagadt.Heni egyáltalában nem kövér, csak pocis, de az sem vészes.
Pácsó Ármándó 2016.04.20. 22:49:31
2016.04.20. 22:54:59
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 22:56:15
2016.04.20. 22:57:28
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 23:01:24
Pácsó Ármándó 2016.04.20. 23:02:29
Régebben amikor még 70kg voltam egy kb. ugyanolyan magas fazon nem akarta elhinni, mert ő meg nyolcvanöt. Simán látszott a testsúly különbség kettőnk között, mégse akarta elhinni :-)
Lilith.Inanna1 2016.04.20. 23:02:42
.snɯıɹd snɔlns 2016.04.20. 23:04:15