Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Friss topikok

A Mogyik számlálója

vv6 bullshit generátor

 


 

 

 

 

 

 

A DAL 2021 by Rigolya Ibolya Házaló Pénzügyi Tanácsaló Vegán

2021.02.01. 17:03 nosce

Na mondok, hogyisvan az a hogyisvolt?

 

A DAL 2021 döntő

 

Lökjétek le a padlóla, de dulván, melt latol,
a Kaukázus lehetne az egyik továbbpontozott,
nameg Katona Petra és jobb híján a Swingesék,
győztesnek pedig Süle Zsolt dalát szeretném;
a zsűriék ehelyt Radics DzsiDzsit hájpolják,
szerintük csudajó produkció lesz még Jonatán,
ők is jelölik a Swing á la Django szessünt,
így (nem)Bari(ton)Lacit kell majd éltessük...

Kezdődjön, hát a túlfűtött party


A döntőben a zsűri minden tagja kizárólag 1-et adhatott,
tehát 1db 4-es, 1db 6-os, 1db 8-as, és 1db 10-es pontot,
kellett szétszórniuk a 8 előadónak saját ízlése alapján,
ezért fordulhat elő, valamely előadónak nem jutott pontszám...

A zsűrit fölös volt ismét bemutatni, mert nem látszik:
azóta legalább kétszer személyiséget váltott bármelyik...

Sudribunkó Behemót Neokretenetikus Szteroidiotizma

28.
Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos-Maradok
mediaklikk.hu/adal2021/video/2021/03/06/swing-a-la-django-es-herrer-sara-feat-sarkozi-lajos-maradok-a-dal-2021-ii-elodonto

A tűzrőlpattant válogatottnak sokadmagával sikerült a pár perc,
az elhangzás pillanatában hangsebességgel mennek is a feledésbe...

(8)

Holakár Ottokár Renegát Dilettáns Szentimentalista

27.
Katona Petra-Viszlát Múlt
mediaklikk.hu/adal2021/video/2021/02/27/katona-petra-viszlat-mult-a-dal-2021-i-elodonto

Andalító, üdítő, hipnotizáló, szédületes, vibráló, igéző élmény,
mint az év felfedezettje rendben, de az év dala nem lesz még...

(9)

Yenki CimbiYeink Icipici FiFika Ifi

15.
Andelic Jonathan-Áldom
mediaklikk.hu/adal2021/video/2021/03/06/andelic-jonathan-aldom-a-dal-2021-ii-elodonto

Milyen a fogadtatásom-tásom-ásom,
kezem-lábam kalimpálom-pálom-álom,
szövegem nem improvizálom-zálom-álom,
azt mondta a tolmácsom-mácsom-ácsom,
ugyanazt halandzsázom-dzsázom-ázom,
a zsűrire jól rátukmálom-málom-álom,
nézd mán az anorákom-rákom-ákom,
ez az én dizájnom-zájnom-ájnom,
nincs tulajdonságom-ságom-ágom,
csak éktelen fakóságom-ságom-ágom,
tök fölös ugrabugr-álnom-állnom,
az ismétlést bojkottálom-tálom-álom,
a refrént elodázom-dázom-ázom,
az ütemet elfuserálom-rálom-álom,
a seggem riszálom-szálom-álom,
a hírnevet hajkurászom-rászom-ászom,
a rímemet kiaknázom-názom-ázom,
mindig hatásvadászom-dászom-ászom,
a folytatást nemtalálom-lálom-álom,
úgyhogy ezen spekulálom-lálom-álom,
nulla a féktávolságom-ságom-ágom,
állok az ingoványon-ványon-ányon,
fejemben a homályom-mályom-ályom,
a szépprózát felülvizs-gálom-álom,
megélek én félnótáson-táson-áson,
ez az én immunitásom-tásom-ásom,
beakadt a fonográfom-ráfom-áfom,
adjátok járandóságom-ságom-ágom...

(4)

KéteLYLY KétCSCSégest KéteLLkedő KéTTkedő

38.
Bari Laci-Féltelek
mediaklikk.hu/adal2021/video/2021/02/27/barilaci-feltelek-a-dal-2021-i-elodonto

A kifulladás környékezhetné már ezt az ártalom-halmozót,
ez a túlcicomázas förtelem-györtelem, vurstliba se való...

(2)

SzabadFogású SzélMalom SzámLáló SzakOsztály

Extra Produkció 1
Rácz Gergő és Orsovai Reni-A titkod nem leszek+Aha+Mostantól

Miután a DepesMód meghallotta az Aha nyáladzását,
a jogdíj behajtásától eltekintve inkább kihátrált...

Rigolya Ibolya Házaló Pénzügyi Tanácsaló Vegán

@Nevem senki.:

Hallottad? Mesélte a dzsidzsi a bevezető videóban:
"Milyen jó lenne ha a dal a gyermekéről szólna";
Az irigy-mirigy költött át valami fiúbanda nótát:
hogy ez miről szól, ha ő sem tudja ugyan ki más tudná...

 

Tizenöt deka hírnévért kik nyomják fullba

40.
Radics Gigi-Egy vagy velem
mediaklikk.hu/adal2021/video/2021/03/06/radics-gigi-egy-vagy-velem-a-dal-2021-ii-elodonto

Mikor ez a széllelbélelt, amorf szekrény hajmeresztőn cincog,
a távolban kánonban sírnak fel a nagyothalló kényszermunkások...

(3)

Késztetéshiányos Droidok Jótékonysági Pankráció

10.
Mudfield-Nincsen szerencsém
mediaklikk.hu/adal2021/video/2021/02/27/mudfield-nincsen-szerencsem-a-dal-2021-i-elodonto/

A bugyuta szöveg alapján, tehát legépelnek, kidobnak mindenhonnan,
eszerint kínlódó, badar karattyolásodtól mindenki hidegrázást kap...

(4)

Álságosan Álcázott Álláshirdetés Állatpolgároknak

34.
Süle Zsolt-Befúj
mediaklikk.hu/adal2021/video/2021/03/06/sule-zsolt-befuj-a-dal-2021-ii-elodonto

A gányoló kőmívesek végeztek, immár csak az alábbi mesterek jöjjenek:
tetőfedő, festő, parkettázó, víz-gáz-villanyszerelő és ablak-üveges..

(10)

PhiloZOO Phil MűÉrtő MűElmélkedő MűErőMű MűEmlékMű

31.
Kaukázus-Egyetlen szó
mediaklikk.hu/adal2021/video/2021/02/27/kaukazus-egyetlen-szo-a-dal-2021-i-elodonto/

Próbáltad, végül sikerült letárgyalni a pokolban a tornácot,
megszólítottad, majd jól átverted azt a megfigyelt sokaságot...

(9)

Sudribunkó Behemót Neokretenetikus Szteroidiotizma

28.
Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos-Maradok

F.Gy.=
M.M.=
N.F.=
V.L.=4
4

(8)

Holakár Ottokár Renegát Dilettáns Szentimentalista

27.
Katona Petra-Viszlát Múlt

F.Gy.=
M.M.=
N.F.=
V.L.=
0

(9)

Yenki CimbiYeink Icipici FiFika Ifi 

15.
Andelic Jonathan-Áldom

F.Gy.=
M.M.=4
N.F.=4
V.L.=
8

(4)

KéteLYLY KétCSCSégest KéteLLkedő KéTTkedő

38.
Bari Laci-Féltelek

F.Gy.=8
M.M.=10
N.F.=8
V.L.=10
36

(2)

Tizenöt deka hírnévért kik nyomják fullba 

40.
Radics Gigi-Egy vagy velem

F.Gy.=10
M.M.=6
N.F.=6
V.L.=
22

(3)

Késztetéshiányos Droidok Jótékonysági Pankráció

10.
Mudfield-Nincsen szerencsém

F.Gy.=
M.M.=
N.F.=
V.L.=
0

(4)

Álságosan Álcázott Álláshirdetés Állatpolgároknak

34.
Süle Zsolt-Befúj

F.Gy.=6
M.M.=8
N.F.=10
V.L.=6
30

(10)

PhiloZOO Phil MűÉrtő MűElmélkedő MűErőMű MűEmlékMű

31.
Kaukázus-Egyetlen szó

F.Gy.=4
M.M.=
N.F.=
V.L.=8
12

(9)

SzabadFogású SzélMalom SzámLáló SzakOsztály

Extra produkció 2
Nagy Feró és Mező Misi-Piros az alma+A felkelő nap háza

Meghallgattuk Ferót, mint aki visszhangként debütálgat,
utána azért csak odab@szott azzal a felkelő nap házzal..

Funny Fucktory Óperencia Referenciás Hepi Centrum  

Végül a nézők, a mindenhez IS értő kedves nézők szavaztak:
a döntő négyese közül ők a Kaukázust vélték a legjobbnak...
A győőőőőőőőőőőzzzzzteeeeeesss AAaaaaaaaaaaaaaaaa
kkkaaaaaaaaaauuuuuuuuuuuuuukkkkkkkkkkkkkkáááááááázzzzzzuuuuuuuuuussssssssssssssssss

A DAL 2021 2. válogató

 

11. Youli:-Legjobb

Értékelés: Bojler Eladó

 

Szentséges Bojlerok,
rigóta hullócsillagok!

F.Gy.=7
M.M.=7
N.F.=6
V.L.=7
27

12. Szabó Leslie-Legyen másnak is jó

Értékelés: Makulátlanságtalanító ÁlomNihilizáló Koncesszió

Avatatlan fülek persze most rögvest bezárólagosan elképednek,
a fanatikusok meg jószerével kedveszegetten rendelleneskednek...

Párhuzamos különvélemény:

Ezt ki a fasz válogatta be ???

 

13.LongStoryShort!-Talán holnap

Értékelés: Gathatta Kihall hallgathatta ki Kihall Gathattát

Fabatkát sem érő érzelgősség, hányaveti pepecselés,
rendíthetetlen sótlanság, tagbaszakadt vesződség...

F.Gy.=6
M.M.=6
N.F.=9
V.L.=7
28

14.Noémo-Hableány

Értékelés: Kihall Gathatta hallgathatta ki Gathatta Kihallt

Ha mód van rá, távolmaradnék a túlzott érzelemnyilvánításoktól,
mint a következetességgel riadalmatlanított a futószalagoktól...

F.Gy.=7
M.M.=8
N.F.=6
V.L.=9
30

 

15.Andelic Jonathan-Áldom

Értékelés: Yenki CimbiYeink Icipici FiFika Ifi

A túlzott elővigyázatosság képes dalnokokat kiejteni,
különben az énekes is mehet hátra a balettba ugrálni...

F.Gy.=7
M.M.=8
N.F.=8
V.L.=6
29

16.Phoenix Rt feat... -Jelzőfény

Értékelés: SzellentŐ GutánütŐ MegfejelŐ TéVéTépŐ EdzŐ

Kétségkívül, azonnal kiderült: kik voltak oviban is szófogadatlanok;
akadékoskodók, vadócok, kár, hogy a dal a végére úgy lecsillapodott...

F.Gy.=7
M.M.=7
N.F.=8
V.L.=7
29

17. No sugar-Falak

Értékelés: Doktor Katéter Péter Klinikai Agyhalál Tréner

Sportszerűbb lenne, ha ezt a produkciót az előreláthatóatalanság,
a grimbusz és ibolyántúli készülélektelenségnek írjuk a számlát...

F.Gy.=7
M.M.=7
N.F.=8
V.L.=7
29

18. GERENDÁS feat. Dárdai Blanka-Senkié

Értékelés: OrtOgen OmOrf Anaerob Tiprottlelkű Inktüelliti

Elvonatkoztattatott kegyelemdöfésnek szánta,
aki az utolsó rögöt dobná a varieté sírjára...

F.Gy.=7
M.M.=8
N.F.=7
V.L.=9
31

 

Párhuzamos különvélemény:

Legalább meghúzta Gerendás ?

 

19.Pejtsik Panna-A fehér elefánt

Értékelés: Cserfes Csincsillával Csencselő Csenevész Csörtető

Csakhogynem csiricsáré csemegévé csivitelt csecsebecse,
e csacska, csermelyt-cserdítő csicsergő, cserebogár-e?

F.Gy.=7
M.M.=6
N.F.=6
V.L.=9
28

 

20. anevemandras-Hazaérek majd

Értékelés: Nevem Kong Az Enyém King Fejem King Az Enyém Kong

Mondhatni, átszellemült volt e csalogány-torkú énekes,
de megbocsátható, ha a showbiznisztől búcsúzott vele...

F.Gy.=9
M.M.=9
N.F.=9
V.L.=9
36

Keresztes Ildikó és a Fatal Error: Ezüst eső

 (felszopó dal)

Értékelés: SzabadFogású SzélMalom SzámLáló SzakOsztály

Maradjunk azoknál a kliséknél:
a régi klasszikus ma is él még...

A DAL 2021 I. válogató

mediaklikk.hu/adal2021

A zsűri, rövid önismeret-terjesztéssel vegzál...

1. Name Project-Altass el

 Tudósítónk értékelése :

Hónalj Szőrtüsző Allergiás Deklasszált Gróbián-tól

Lágy kezdés, áradó érzelmek, nagy energiákok, szeretetek;
pacsi a zsűrivel, minden együtt az elcsépelt rádió-slágerhez...

F.Gy.=6
M.M.=5
N.F.=6
V.L.=6
23

Párhuzamos különvélemény:

Tényleg majdnem elaludtam 

 

2. Nagy Adri-Hol voltál?

 

 Tudósítónk értékelése :

Fóbiás Tóbiás ÜlőSztrájkoló Harci Droid-tól

De hidd már el, hogy karanténban vagyunk most is...

F.Gy.=5
M.M.=6
N.F.=4
V.L.=6
21

Párhuzamos különvélemény:

egy dögös melltartó nélküli, vagy fanszörzetes  szelfivel az asszonyság fellőhette volna a sztratoszférába   a számcsit:

 

3. Hajdu Erik-Szürke madár

 

 Tudósítónk értékelése :

Szintaktikai Szemantika Szematikai Szintaktika-tól

 

A hexametereket tartalmazó igényes szövegeidért,
simán megérdemli, hogy az most ide linkeltessék...

Párhuzamos különvélemény:

nem csak a madár volt szürke 

4. Tortuga-Törnek az ablakok

Tudósítónk értékelése :

IONagyú IONágyú Bicegve Cipekvő Bicepsz Ő-től

Pörgős, Ferónak bejövősen zúzós a rákendroll,
a színpadon sebesen flexelnek a táncoslányok...

 F.Gy.=7
M.M.=7
N.F.=9
V.L.=8
31 

Párhuzamos különvélemény:

Nem is tudom...

5. Sőti Barbi-Érezz idebenn

 

Tudósítónk értékelése :

KusZKusZMen Egy régi francia közmondás szerint Ne-től

Bízzál bennem, mérnök vagyok,
erre itt most tizest nyomok...

F.Gy.=6
M.M.=7
N.F.=8
V.L.=7
28

Párhuzamos különvélemény:

Fasztuggya...

 6.Siklósi Balázs-Csak egy igen

 

Tudósítónk értékelése :

Humánum Meddővé Tett Lelketlen Küzdőtér-től

 

Esedékes, szenvedély-túltengéses szenvedvény...

F.Gy.=5
M.M.=5
N.F.=6
V.L.=7
23

Párhuzamos különvélemény:

Mi van? mi van ? elaluttam basszameg

7. Veréb Tomi-Miénk volt a világ

Tudósítónk értékelése :

Fölcint Jácint Flatuáció Recesszológus Proktológustól

Túlvállalt mutatvány... a zsűri szerint jó...

F.Gy.=6
M.M.=7
N.F.=8
V.L.=6
27

Párhuzamos különvélemény:

Bár megzörgette a bokrot, nem jutott el bébe 

 

8. Galda Levente-Eredő

Tudósítónk értékelése :

Arisztokfób Fráter Páter Periszkópos Episzkóp Pók-tól

Rendhagyó, színpadi, produkció:

F.Gy.=7
M.M.=8
N.F.=10
V.L.=8
33

Párhuzamos különvélemény:

Hmmm, mintha Ruzsa Sándor és egy tv-n közvetített sámán távgyógyító szeansza közös betétdala lenne

 

9. Szőke Nikoletta-Új esély

 

Tudósítónk értékelése :

Anoním Multimilliárdosok Lelkisegély Szolgálat-tól

Aki nem szándékosan akarta ennyire lenyűgözni a zsűrit:

F.Gy.=9
M.M.=9
N.F.=8
V.L.=9
35

Párhuzamos különvélemény:

Öleg beteg volt

 

10. Mudfield-Nincsen szerencsém

Tudósítónk értékelése :

Késztetéshiányos Droidok Jótékonysági Pankráció-tól

Pózer-metál... (Szódával fogyasztandó!)

F.Gy.=7
M.M.=7
N.F.=7
V.L.=6
27

Párhuzamos különvélemény:

Nálam elment a hang, jó volt ?

 

 

Különszám: Vincze Lilla és Ember Márk
Köszönjük, hogy darabokra törtétek szívünk...

Max pontos Extra-Produkció

Párhuzamos különvélemény:

ez nem volt semmi

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neytiri1 2021.07.20. 22:34:39

@® snɯıɹd snɔlns.: a serdülő kor miért két szó, mikor egy szó?
Vagy a kor serdül tán? :)))

Neytiri1 2021.07.20. 22:35:15

@® snɯıɹd snɔlns.: ez nem faszság, te!
Most azon gondolkodik az összes fideszes, hogy ezekre mit mondjon.

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.20. 23:29:15

@Neytiri1:
mert hosszú "ó"-val akartam írni és úgy két szó! :P

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.20. 23:31:15

@Neytiri1: nem tudtam elolvasni, olyan pici betűkkel van írva.
meg sok.

Neytiri1 2021.07.21. 09:09:18

@® snɯıɹd snɔlns.: a lényeg, hogy minden rendben van, mindennel meg vannak elégedve az EU-ban, ami Magyarországon megy, egyedül azt nehezményezik, hogy a gyereknek nem lehet a buzikról beszélni 18 éves koráig. :)

Neytiri1 2021.07.21. 09:10:23

@® snɯıɹd snɔlns.: legyen inkább három. :)
Ser
dülő
kor

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.21. 10:48:51

@Neytiri1:
legyen.
engem nem érint.
téged is csak per tangentem. :)

Neytiri1 2021.07.21. 10:49:08

"Orbán Viktor: Gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány"

Mibe kerül ez?
www.valasztas.hu/altalanos-tudnivalok-kituzes-jogszabalyi-hatter-koltsegvetes

Tényleg úgy gondolják, hogy ez a legnagyobb problémája az EU-nak, azok után, hogy megkapták a 33 oldalt?

Neytiri1 2021.07.21. 10:50:36

@® snɯıɹd snɔlns.: melyik? :)
a ser
a dülő
vagy a kor?

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.21. 10:53:40

@Neytiri1:
naná!
ezzel is el lehetterelni a figyelmet az inlfációról, a kábszer termesztő fidelitaszosról, mega zegyébb mutyikról.

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.21. 10:56:34

@Neytiri1:
a serdülő "kór", vagyis az éjszakai spontán ejakuláció.

Neytiri1 2021.07.21. 10:59:39

@® snɯıɹd snɔlns.: ha ebéd után alszom egy szép nagyot, akkor is elérhet ez a kór, illetve ha elér, az nem kóros?

Neytiri1 2021.07.21. 11:03:03

@® snɯıɹd snɔlns.: a kérdéseket is érdemes elolvasni.
Vajon mi lehet a válasz, és ki válaszol mást, mint amit ők akarnak? Semmi értelme, de ha 2018-ban 8,1 milliárd volt, akkor most súrolja majd a 9 milliárdot. Feleslegesen.
Mert nem erről van szó, de amiről igen, azokat a kérdéseket nem teszi fel, hogy vajon mit gondol róla a magyar.

És nem kérdez fudan/paks/alapítványi kiszervezések/autópálya koncesszióba adás/titkosítások ügyében.
És lesz aki elmegy majd szavazni, választ adni ezekre a kérdésekre.

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.21. 14:30:39

@Neytiri1:
hát talán igen, ha van megfelelő partner melletted aki nem alszik.
de akkor viszont már nem spontán...

ő-szinte 2021.07.21. 14:31:25

Mi az a Pegazus izémizé? Megint lemaradtam ////o\\\\ :DDDDDD

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.21. 16:24:13

@ő-szinte:
egy kém szoftver, amit az ellenzéki újságírók, politikusok, aktivisták lehallgatásához vásárolt a magyar állam, de amihöz semmi köze a fidesznek! :D

Neytiri1 2021.07.21. 17:24:47

@® snɯıɹd snɔlns.: mer' ez egy "csomagban" leértékelten vásárolt biszbasz volt, volt benne egy klassz kis játék, és hozzácsapták grátisz. A magyar állam nem tudta, hogy ez a vásárlásnál feltelepítődik a Béla gépére osztán szerteszét szalad.
Hát így volt. Nem olvasták el az apróbetűs részt.

Neytiri1 2021.07.21. 17:25:53

@® snɯıɹd snɔlns.: lehet, hogy átragad rá, és ketten kerülünk ilyen állapotba, álmunkban összecsatolódunk, és aztán kisül, hogy mi sül ki belőle.

nosce 2021.07.21. 17:42:50

@ő-szinte:
ezzel hallgatta le ooobán macront, a papírok szerint, de aztán mégse. Egy izraeli kémprogram, de ha valóban az akkor azt nem tudják elkapni, egy pillanat alatt állítják le az iráni dúsítókat nyom nélkül. Szal vihar egy biliben, akinek beleér a keze az felébred

Neytiri1 2021.07.21. 17:50:29

@® snɯıɹd snɔlns.: ezt már láttam én is. :)
Na, itt a fideszes farkas válasza, szal (OMG) vihar egy biliben, semmi más. Csak a Telexes fiú ugribugrizik, mert kiküldték riportra, valami csacska hír miatt.

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.21. 19:08:33

@Neytiri1:
monnyuk tényleg fontosabb a melegeket hónapok óta ekzeccíroztatni, ők az igazán veszélyes pont a magyar nemzet fennmaradásában.

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.21. 19:11:55

az egymillió migráncs nem jött össze, van helyette buziveszély, amitől a mi jó vezérünk majd jól megment.

ő-szinte 2021.07.21. 21:50:28

@® snɯıɹd snɔlns.: Mert te még nem tudod hogy a meleg az új migráncs \o/ :D

ő-szinte 2021.07.21. 21:50:59

@® snɯıɹd snɔlns.: Ja akkor tévedtem már tudod ;DDD

ő-szinte 2021.07.21. 21:52:23

@nosce: és ez miért jó viktorunknak? Mármint a lehallgatás. Mit akart tudni?

ő-szinte 2021.07.21. 21:57:48

@® snɯıɹd snɔlns.: a fidesz nem tudja, hogy ők a magyar államvezetés jelenleg? :DDDD

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.21. 23:13:12

@ő-szinte:
hate valakiről olyat tudsz amit más nem, azzal zsarolhatod, tönkre teheted, férreállíthatod, stb...

nosce 2021.07.22. 07:54:06

@ő-szinte:
nem jó ez egy hülyeség, kamu az egész

ő-szinte 2021.07.22. 09:26:23

@® snɯıɹd snɔlns.: értem, látszik, mennyire nem vagyok romlott, eszembe se jutnak ilyenek :D pedig igen, valóban lehet ilyesmikre is használni

ő-szinte 2021.07.22. 09:27:00

@nosce: honnan tudni, hogy kamu?

nosce 2021.07.22. 11:17:41

@ő-szinte:
onnan h berborosz meg vitézúr boostolja az ügyet, majd meilbe írok még ehhez valamit

ő-szinte 2021.07.22. 13:48:07

@nosce: oks mogyi, én nyitott vagyok mindenre, tudod :)

ő-szinte 2021.07.22. 13:49:53

@Berborosz: bocs de ez nem egy érv
Én tènyleg mindent meghallgatok de ez unintelligens komment volt
Mért kell egyből támadni ahelyett, hogy érvelnél?

Berborosz 2021.07.22. 16:41:40

@ő-szinte: Bocsánat!
Nem érvelek, nem érdekel a téma. Nem is szóltam hozzá egyáltalán.

ő-szinte 2021.07.22. 20:36:07

@Berborosz: nem az a baj, hogy hozzászóltál, hanem, hogy nem érvelsz hanem vádaskodsz. És ez nem jó.
Szerintem

Lilith.Inanna.1 2021.07.22. 20:52:26

Nezi valaki a hazasodik a gazdat?
Beleneztem. Ez a Gergo gyerek,jaj istenem.

Nevem senki. 2021.07.22. 22:10:38

@Lilith.Inanna.1: Déjá vum van. Amit írtál mintha olvastam már volna itt a Spinoffon valamikor. :) Meg is néztem a dátumot nem-e véletlenül egy régebbi posztra kattintottam, de nem.

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.22. 22:48:26

gergő nem annyira tetszik, bár az egyszerűsége a szexepile.

ő-szinte 2021.07.23. 20:33:03

Mizu, mindenki narniában? :))))))

ő-szinte 2021.07.24. 13:07:09

@nosce: :DDDDDDDDDDD én ezt borral műveltem :DDD

ő-szinte 2021.07.24. 13:08:03

@nosce: lehet, hogy ő csak elfáradt és pihen :DDDD

ő-szinte 2021.07.24. 13:08:58

@nosce: és kiselefántja van :DDDD

nosce 2021.07.24. 13:40:39

na mi a tök van vírek, mindenki a prájdon van ?

D. Klári 2021.07.24. 15:52:37

@nosce: Mi itt vagyunk Ferivel!
Feri annyit ivott hogy nem látja a betűket, így én jelentkeztem be helyette. Nagyon jól érezzük magunkat jöjjön ki ön is. Van itt háromfaszú gyíkembertől, bőrtangás nekrofil kisgyerekig minden. Jöjjön vonuljon velünk! Bátorsááág!

nosce 2021.07.24. 16:47:43

@D. Klári:
micsoda csodálatos együttállás, a 3 faszú gyíkember a prájdon, tokijóban meg Szilágyi áron a 3 aranyéremmel

nosce 2021.07.24. 16:49:52

@Lilith.Inanna.1:
nekem erre azt írta ki h csak akkor nézhetem meg h megkapom a 3. covid 19 oltást :)

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.24. 18:05:55

@nosce:
szájer úr meg a többi meleg és többnemű drogos fideszes is
itt van,csak maszkot hordanak, mert ők sosem hazudnak.
a fidelitászos alelnök FJ meg szabadlábon árulja az általa termeszett marihuanat.
(megteheti, amíg polt péter a főügyész)

Neytiri1 2021.07.24. 19:13:07

444.hu/2021/07/24/tobb-ezer-fiatal-vagott-neki-a-budapest-pride-nak?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=tobb-ezer-fiatal-vagott-neki-a-budapest-pride-nak

A nagyobb rendezvények előírásai
A kulturális eseményeket – a zenés táncos, rendezvény kivételével -, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják.
Mindezek alól kivételt képeznek a zenés, táncos rendezvények, amelyek életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogathatóak.

Az egyéb rendezvények kategóriája
- ha szabadtéren tartják, az ott foglalkoztatottakon kívül 500 főnél kevesebben vannak jelen, akkor ott a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. Amennyiben ennél több személy van jelen, – a sportfesztivál kivételével – akkor kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18 évnél fiatalabb személy vehet részt.

Itt mindenki oltott, amit ellenőriztek is?

Lilith.Inanna.1 2021.07.24. 19:34:28

@nosce: Annak is eljon az ideje. Meg kell varnod a buvos 4 honapot. :)

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2021.07.24. 20:31:35

@nosce: Szilááágyi Szilááágyi _________ isteneeem! _______________ Az ki _______ HOZZZZÁÁÁM képest?

Neytiri1 2021.07.25. 08:46:27

@ő-szinte: a kérdés költői volt. :)
Nos, mindent megtettünk, hogy beinduljon a negyedik hullám.
Foci, pride, Effot, campus fesztiválok, koncertek.
Eközben több országban tüntetnek már a kötelező oltás ellen, amit már kiterjesztenek nem csak az egészségügyiseknek lesz.

parragh ismét hozta a várt formáját:
"A munkaadóknak lehetővé kell tenni, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára – erre vonatkozóan tesz jogalkotási javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Parragh László, a szervezet elnöke a Portfolio-nak elmondta, hogy nemcsak a lehetőséget teremtenék meg a munkaadók számára, de bizonyos munkakörökben kötelezővé is tennék a védőoltást az alkalmazottaknak. Parragh László szerint ma is elterjedt gyakorlat, hogy a vállalatok elvárják a dolgozóiktól az oltást, a jogszabályi módosítás viszont megkönnyítené ezt a lehetőséget. Az elnök szerint a vállalatvezetők részéről erős igény van erre a szabályozásra, csak így lehet ugyanis elkerülni, hogy a gazdaságot le kelljen újra zárni."
Ha ez bejön, bármilyen szakmában, bármilyen cégnél kötelező lehet az oltás.

nosce 2021.07.25. 09:36:43

@Neytiri1:
ne márrr a foci 1 hónapja volt

Neytiri1 2021.07.25. 10:00:46

@nosce: nem az idő a kérdés, hanem az, hogy mennyire adnak lehetőséget, hogy újra induljon és mikor.
Ahogy a környező országokban is.
De az, hogy tüntetni 500 főig lehet, focihuligánok pedig 30 ezren masírozhatnak, az nem idő kérdése, hanem valami egészen más.
Ha nem érted, vagy nem akarod érteni, attól még ez a jelenség létezik.

nosce 2021.07.25. 10:37:22

@Neytiri1:
hogyne lenne fonto az idő, az a legfontosabb, pl az 1918-as flu járvány nem fertőz most. amiket mondasz annál sokkal fontosabb sztem h horvátba özönlenek a népek, tavaly is ők hozták haza

Neytiri1 2021.07.25. 11:27:33

@nosce: megint kihagytad a lényeget.
Tüntetni nem lehet, focit imádni lehet tömegesen.

Külföldi nyaralás is természetesen segít, de ezekkel a bulikákkal a külföldről érkező szépen tesz róla, hogy sokan legyenek betegek.

Bennem mindig felmerül a kérdés, hogyha ezt annyira komolyan venné a világ, mert annyira borzasztó, akkor miért hagyja, hogy már a második év menjen el úgy, hogy szabad élet van, miközben a vírus tombol, vagyis még a nyár sem csökkenti, de nincs nagyjából semmilyen korlátozás, és mindenki tisztában van azzal, hogy ősszel jön, és kezdődik minden előlről.

Ha horvátból hozzák haza, ahol már mindjárt vörös fokozatba kapcsolnak, annyian vannak, és mégsincs tiltás, hogy ne menjenek oda.
Rábízzák az emberek józan eszére. Mikor volt az embereknek józan esze?
Viszont kötelezik az oltást egyre több helyen. Itt nem fogadják el a józan észt (mármint az oltatlanok józan eszét, akik azt mondják, hogy ilyen oltást nem kérnek).
Nyaralásba nem szólnak bele, egészségüket féltők életébe beleszólnak.

Neytiri1 2021.07.25. 13:02:39

@ő-szinte: van más is.
roviden.hu/2021/07/24/mostantol-nev-szerint-jelenteni-fogjak-azokat-az-idoseket-akik-nincsenek-beoltva

magyarkozlony.hu/dokumentumok/d52403992c634177ecedf4e6a2e4895246c49efa/megtekintes

Magyar Közlöny:
"A védőoltás igénybevételét megelőzően az érintett személy nyilatkozik a védőoltás igénybevételének elfogadásáról.
Ha az érintett személy az oltás igénybevételét elutasítja, úgy az elutasításról írásban nyilatkozik."

Ez most a 60 éven felüliek, de ha beindul a negyedik hullám jön a többi korosztály is?
És akkor lesz egy szép nyilvántartásuk -még csak szűrni sem kell excel táblázatban-, hogy kik utasították el, akikről aztán lehet döntést hozni, amit éppen akarnak.

A kérdésem többek között az, hogy ki vállal felelősséget az oltásért és a mellékhatásaiért - például, de lenne olyan is, hogy mi lesz ennek a vége?

ő-szinte 2021.07.25. 13:10:36

@Neytiri1: lassan körvonalazódik a “valahol európában” elhíresült mondata…

Neytiri1 2021.07.25. 13:21:15

@ő-szinte: az még nagyobb vicc, hogy a híres nyugati demokrácia országai is egymással versenyezve hoznak ilyen és hasonló törvényeket, mint ez a söröshordó.
A gyógyszerek/oltások mellékhatásait feltüntetve még perelni sem igazán lehet, mert ebben az esetben a pácins eldönti, hogy mi fontosabb, a jó hatás, vagy az, hogy lehet mellékhetás is.
De ebben az esetben, ha ennyire nyíltan kezdik kötelező-szerűvé tenni ezt, akkor nem lesz lehetőség választásra.
Olvasni a FB-on linkekben a gyártók pereiről.
Ezeket nem kÓrmány közeli médiák jelentetik meg, természetesen.

ő-szinte 2021.07.25. 14:08:00

@Neytiri1: viszont ha kötelezővé teszik, akkor nem kell aláírni, hogy saját felelősségre, és perelhetőek
Amúgy meg el kell költözni egy másik országba, ha ez így marad itt tartósan

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2021.07.25. 15:40:51

@nosce: Meg áááám!
Tugggya azzzh ____ hogy meg lett tartvah a prááájd, _____ azt is Orbán Viktorrnak és a hatékony védekezésnekkhh, ____ meg az Európai Únió orrszágaihozz mérrtennN _____ magas átolltottsáágnakkh köszönhetjükhh. Nézze ___ ezt csak önnekh emlíítemm, ___ de erről ne beszéljünkhh többéé __ ezt fegggye jótékony homáály.

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2021.07.25. 15:46:20

@Neytiri1: Nézze dráága.
A práájdon annnyian voltunkh _____ amennyien még soha. Nem írom le mégegyszerr a nevét akinek köszönhetttyük hogy megrendezésreh kerülltth. Magácskah kint vollth?

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2021.07.25. 15:53:48

@Neytiri1: Nézze.
Tuggya októberben lessz ez a békemenet. Az is egyfajta tüntetés. Hangollnakkh Brüsszel ellen ___ nem értek veleh eggyet de ezt most haggyukkh. Millióan lessznekh. Azz ____ hogy a mi tüntetésünkre nem jön ki öttszááz ember, csak tizenkettőőő ______ az a mi balfaszságunkkh _ de erről egy szót se. Inkááb hangozztasa minél több platformon hogy öttszááznál nem lehetünkkh többben ___ elvégreh ez a dolga egész napp.

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.25. 16:01:00

hát ez a soros, mega gyurcsány már katinkát is meg meetoozta, hogy csak 5. lett?!
:))

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2021.07.25. 16:05:48

@Neytiri1: @ő-szinte: Nézzék.
Olltassák be magukath ____ nem AKAROMM két fontoss szavazómat covidba elvessztennih. Ha mégsemm, _____ legalább húzzzák ki jövő máájusig utáána nem érdekelnekkh. Csak egyvalami fontoss ____ ÉÉÉN.

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2021.07.25. 16:07:18

@® snɯıɹd snɔlns.: Nézze Beverneky.
Senki nem nyerhet ____ csak ÉÉÉÉN!

ő-szinte 2021.07.25. 19:38:29

@ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY!: ha lehet, inkább nem oltatok
Amúgy
Eddig azt mondtam, hogy nem szavazok a baloldalra, mert idióta balfaszok és a kutya nem kíváncsi rájuk, de ezzel hogy királyunk ki találta, hogy az egészségügyi dolgozókat kötelezően oltani akarja, ezzel kibaszta a biztosítékot kellőképpen. És eljutottam arra pontra (amiről azt gondoltam volna, hogy nem fogok eljutni de eljutottam oda), hogy mindegy hogy ki csak ő ne…
Úgy látszik mindig van lejjebb \o/

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.25. 19:40:24

tuti, hogy jövőre orbánra szavazok!
ez a szent ember saját zsebéből (?!)kiplakátozta a fővárost, hogy figyelmeztesse a népet, vigyázzon mert "soros újra támad"
köszönjük, jótevönk!

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.25. 19:42:29

(soros meg az aggok házából üdvözli)

ő-szinte 2021.07.25. 19:46:14

@® snɯıɹd snɔlns.: :DDDDDDDDDDD
Ez a mondat el hangozhatott volna Superman ben vagy a Batman ben is ;DDDDDD

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.25. 21:35:36

@ő-szinte:
azért szar dolog, h egy 93 éves embertől kell rettegnünk.
de főleg, h egy miniszterelnök már 57 évesen üldözési mániában szenved.
csak halkan ajánlanék viktorunknak egy pszichiátriai kivizsgálást...

nosce 2021.07.25. 23:13:43

@® snɯıɹd snɔlns.:
monnyuk még csak 90 éves, mondhattál volna 103-t is, azt tudod egyébként h rockefellernek hány szívátüétetése volt ?

ő-szinte 2021.07.25. 23:42:16

@® snɯıɹd snɔlns.: én hangosan is ajánlom neki \o/

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.26. 08:08:32

@nosce:
szerintem eggyse, mer akkor még nem volt.

1967- ben csinálta az elsőt bárnárd professzor.

.snɯıɹd snɔlns 2021.07.26. 08:10:45

ha jól emléxem fokvárosban.

Neytiri1 2021.07.26. 08:33:50

novekedes.hu/interju/egy-forradalmi-magyar-talalmanynak-megtiltottak-a-forgalmazasat-mit-lehet-ilyenkor-tenni

"Említette, hogy a Solumium a vírusokkal is elbánik. Próbálták használni esetleg koronavírusos betegek kezelésénél?

Épp el akartunk indítani egy klinikai vizsgálatot, amely utánajárt volna, hogy a COVID-betegeknél tud-e segíteni a Solumium, amikor kiderült, hogy le kell álljunk az oldataink forgalmazásával."

www.solumium.com/solumium/index.php

ő-szinte 2021.07.26. 10:01:13

@Neytiri1: ilyenkor szokták külföldre vinni a szabadalmat és rommá keresni magukat
Ebben az országban mindent ellehetetlenítenek :(

ő-szinte 2021.07.26. 19:32:36

@nosce: kiizzadta, van ilyen :DDDDDD

Neytiri1 2021.09.24. 16:25:22

telex.hu/koronavirus/2021/09/24/lofereghajto-ivermectin-ivermektin-gyanusitas-gyogyszerhamisitas-buntette

"Rajta kívül még négy egészségügyi dolgozó ellen folyik ilyen eljárás a fővárosban. A BRFK szerint azért, mert mindannyian saját felhasználásra ugyan, de „a Magyarországon nem engedélyezett ivermektin (Iverlast) nevű gyógyszert rendeltek külföldről”"
süti beállítások módosítása